Kajtárék...

Jenőt három éve nem láttam...de három év után, épp úgy tudtunk beszélgetni, mintha múlt héten lett volna. Tényleg egy jó barát. Mindig is tudtam, de az elmúlt 24 óra megerősítette. Nem tudom, hogy mi köt hozzá, de azt érzem, hogy vannak olyan láthatatlan szálak, amelyek határokon át nyúlnak, se tér, se idő, se ember nem tudja ezeket elvágni, szétszakítani.

Amikor leszálltam a buszról, és megláttam, pont úgy csüngtem a nyakán, mint Petőfi. Változtak felé a dolgok, új lakásba költözött. De nem akármilyenbe! Végigvezetett, megmutatta mi hol van, de leginkább, a "mézeskalács házikó" tetszett. És az, ahogy mondta: "itt lakik édesanyám". Van, aki a himnusz hallattán lesz libabőrös, nálam ez a mondat volt az. Az anyukája úgy magához szorított mintha legalább családtag lennék. És tényleg, úgy éreztem magam, mintha otthon lettem volna. Jól esett elpanaszkodni a bajaimat, és pláne, az, hogy megértették s valamikor átélték...hiszen mi egy vérből valók vagyunk.

Le a kalappal előtted Emma néni és Jenő:)