Mosolygásra hívás...:)
Amikor neki fogtam írni, azt hittem magamról, hogy több gondolatot adok ki majd magamból. De túlságosan is elfoglalt a bánatom, minden napomat neki szenteltem, és vágytam rá, sajnáltam magam, és sajnáltattam. Látom, hogy ennek így vége hossza nincs..Vannak dolgok mik nem változnak, bármennyire is szeretnénk.
Bánatomat félretéve, igen, még mindig megvan, örülök. Örülök a barátaimnak, a kolozsvári családomnak. Ugyanakkor félek is, hogy mi lesz egy fél év múlva:-s De most erre nem gondolok!
Hanem csak üzenek nekik: szedjük össze magunkat és tegyünk meg minden olyan dolgot, ami eddig kimaradt volna! A bánatom egy fél év múlva is megvár...vagy enyhül. De most rátok van szükségem!