Ahol a csend és béke honol

Bármennyire hihetetlen, van ilyen. Legalábbis számomra került. Lassan- lassan kezdem belátni, hogy Kolozsvárnak nemcsak, úgymond szépségei vannak, hanem tüskéi is. Amik annyira mélyen beleállnak az emberbe, és azt hisszük, hogy képtelenség kiszedni. De nem így van. Bebizonyította mindezt a Madarasi Hargita. A tüske igenis eltávolítható,de a seb megmarad, sajog.

Hónapok óta először éreztem igazán jól magam. A szívemen levő követ letettem a Hargita lábánál, nem cipeltem magammal. Remélhetőleg ott is hagytam, hacsak nem bújt bele a táskámba vagy nem követett.

Nem vágyok vissza Kolozsvárra. Még a gondolatától is kiráz a hideg, a gyomrom összeszorul. Viszont annál jobban vágyok a Hargitára. Vágyok egy olyan helyre, ahol a seb összeforr. Lehet mindössze annyi kell hozzá, hogy valaki kétszer lekapcsolja az áramot, jelezvén, hogy a pizsamákat ajánlott előkészíteni. Álmodni kell, és tilos a rémálom, vagy a sírás elalvás előtt, mindössze álmodni szépet!

Minden vágyunk teljesül:)

Most képzeljük el, hogy létezik az időgép és visszarepít egy egész hetet. A helyszín Csernáton, sok-sok hóóóóval. Az idő ideális a szánkozásra. Mi, hárman, Zsófi, Ági, én ki is használtuk ezt.
Nagyon jól szórakoztunk az egész dombot mi uralhattuk. Kellemesen telt. De vágytunk még valamire. Talán kicsinyes, talán gyerekes, de arra vágytunk, hogy a szánkozás más módját is kipróbáljuk(értsd: kocsi után kötve és úgy repülni). Kullogtunk hazafele, s már-már lemondtunk a vágyunkról, amikor egy nagy csapat ismerőssel találkoztunk, akik a kívánt módon szánkoztak. Kell ennél több. Csatlakoztunk mi is. A 4 óra szánkozás alatt annyit kacagtam, mint az idén összesen. Hihetetlenül jól éreztem magam. És nem számított ha éppen leestem a szánkoról, lemaradtam..csak kacagtunk, és kacagtunk. Az a hangulat, ami ott volt, kialakult, Zsófi barátnőm szavaival élve fenomenális volt. Igen, jól éreztük magunkat. Jól esett, ahogyan a hideg az arcomba vágott, és a szembezúduló hó elolvadt az arcom melegétől. Úgy éreztem repülök, és meg sem fordult a fejemben semmi de semmi buta gondolat. Csak arra koncentráltam, h vigyázzak az előttem ülőre és magamra, és hogy minél többet kapjak ebből a boldogságból.
A jó jelző nem elég annak a kifejezésére, amit akkor éreztem. S másnap mikor megkérdezték, hogy milyen volt, mégis azt mondtam, hogy "jó". Hát kívánok sok ilyen jó pillanatot magamnak és másoknak! :)

Mosolygásra hívás...:)
Amikor neki fogtam írni, azt hittem magamról, hogy több gondolatot adok ki majd magamból. De túlságosan is elfoglalt a bánatom, minden napomat neki szenteltem, és vágytam rá, sajnáltam magam, és sajnáltattam. Látom, hogy ennek így vége hossza nincs..Vannak dolgok mik nem változnak, bármennyire is szeretnénk.
Bánatomat félretéve, igen, még mindig megvan, örülök. Örülök a barátaimnak, a kolozsvári családomnak. Ugyanakkor félek is, hogy mi lesz egy fél év múlva:-s De most erre nem gondolok!
Hanem csak üzenek nekik: szedjük össze magunkat és tegyünk meg minden olyan dolgot, ami eddig kimaradt volna! A bánatom egy fél év múlva is megvár...vagy enyhül. De most rátok van szükségem!