Ma reggel, mikor mentünk a 4,6-sal egyetemre, furcsa, eddig nem észlelt "élményem" volt. Eddig csaki a jó oldalát láttam, tapasztaltam Budapestnek, de a ma reggeli, eléggé strange volt. Felült pár roma, éz szotyiztak. Láttam Kolozsváron is szotyizó embereket, és ez a megszokott, hogy a románok szotyiznak és köpködnek. Az elmúlt hónapok során annyi órán hallhattunk a romák jogairól, és hogy ők is emberek...De akkor miért nem viselkednek úgy?
A fiú max 20 éves lehetett...kinyílt az ajtó és ő kidobta a megállóba a héjat az ajtón, amikor lépett fel egy nő. A nő megszólította, hogy ez nem szemetes, és miért nem a kukába dobja, mire a pasi a következőt mondta: "lát itt szemetest, magán kívül?" Na mondom szééééép. Hogy itt is vannak ilyenek:):D
Mosolyogj!
2011. május 16., hétfő
Nemcsak a románok szotyiznak
Ma reggel, mikor mentünk a 4,6-sal egyetemre, furcsa, eddig nem észlelt "élményem" volt. Eddig csaki a jó oldalát láttam, tapasztaltam Budapestnek, de a ma reggeli, eléggé strange volt. Felült pár roma, éz szotyiztak. Láttam Kolozsváron is szotyizó embereket, és ez a megszokott, hogy a románok szotyiznak és köpködnek. Az elmúlt hónapok során annyi órán hallhattunk a romák jogairól, és hogy ők is emberek...De akkor miért nem viselkednek úgy?
A fiú max 20 éves lehetett...kinyílt az ajtó és ő kidobta a megállóba a héjat az ajtón, amikor lépett fel egy nő. A nő megszólította, hogy ez nem szemetes, és miért nem a kukába dobja, mire a pasi a következőt mondta: "lát itt szemetest, magán kívül?" Na mondom szééééép. Hogy itt is vannak ilyenek:):D
A fiú max 20 éves lehetett...kinyílt az ajtó és ő kidobta a megállóba a héjat az ajtón, amikor lépett fel egy nő. A nő megszólította, hogy ez nem szemetes, és miért nem a kukába dobja, mire a pasi a következőt mondta: "lát itt szemetest, magán kívül?" Na mondom szééééép. Hogy itt is vannak ilyenek:):D
2011. május 13., péntek
Egy csodálatos elme
Nem filmkritikát akarok írni, se filmelemzést, hiszen abból van bőven, és nálam elismertebb emberek elemezték, boncolgatták ezt a sikeres filmet. Csupán a saját gondolataimat emelném ki, amik megragadtak engem.
Amit üzen nekem a film, az, hogy ki kell tartani az a személy mellett, akit szeretünk, jóban-rosszban. Tudom, hogy elcsépelt, közhely, de ez a film tökéletesen bizonyítja, hogy milyen gyötrelmekkel, áldozathozatallal jár egy párkapcsolat. Kb. a közepe felé, John Nash feleségének azt mondja valaki, hogy milyen szerencsés a férje, hiszen egy ilyen kitartó, odaadó felesége van. A nő válasza csupán annyi, hogy inkább szerencsétlen. Voltak nehéz pillanatok, sőt azt hiszem az egész életük nehéz pillanatokból állt. De kitartottak egymás mellett. A mai rohanó világban ritkán látunk ilyent. Ha gond van, hátat fordítunk a másiknak, elválunk, szakítunk, oldja meg mindenki, ahogyan tudja. Ha tehetném, ide egy számot linkelnék: Te majd kézen fogsz és hazavezetsz-nem mindenben releváns, de a lényege átjön. Én is egy ilyen társra vágyok! Akit ha éjjel kettőkor felhívok, hogy beteg vagyok, az nem azt mondja, hogy miért ébresztettél fel, hanem felhívja az első orvos ismerősét. :)
Másik dolog, ami érdekes számomra, hogy ebben a filmben is egy zseniális ember életét ismerjük meg. Egy olyan ember életét, aki bizonyítani akart, aki a legjobb akart lenni, egy olyan területen, amit nem volt egyszerü meghódítani. Persze sikerrel járt. A végén ő aratta le a babérokat. És nemcsak John Nash élete alakult így, hanem David Helfgotté is, csakhogy témánál maradjunk. Mindezért, szerintem, borsos árat fizetett. A skizofrénia, mint mentális betegség keresztbe vágta az életét, nem tudott úgy örülni a sikereinek, ahogy egy egészséges ember tenné. Vagy épp, hogy tudott örülni a maga módján, de a társadalom által meg volt bélyegezve. De talán csak így érhetett el ilyen sikereket? Kellett mindehhez a betegség? Ha nem lett volna beteg nem is ismerték volna el? Vagy ha nem akart volna nagyot mutatni az ő pályáján nem lett volna "beteg"? Ezek a kérdések végig szaladtak az agyamon, amin lehetne filozofálni, de szerintem már az is elég, hogy megszületettek, legalább kérdés szintjén.
A szomszédom lelkész volt, sokáig nem értettem, hogy miért kellene féljek tőle, miért kerülik őt az emberek. Ilyen nagy szavak keringtek, hogy bolond, őrült, idegbajos. Én 5-6 évesen nem igazán értettem, hogy miről van szó, csak azt hallottam a nagyoktól, hogy belebolondult a sok tanulásba. Rengeteg időnek kellett eltelnie, ahhoz, hogy megértsem: ő is valakinek a kedvére akart tenni, a legjobb akart lenni, de ezt a terhet nem bírta elviselni, így összeroppant és egy olyan szintre került, ami már nem volt emberi, a felesége elvált tőle, gyermekei nem látogatták, az idős édesanyjára támaszkodhatott csak, de azt hiszem, hogy ő is félt tőle, a dührohamaitól. Pedig valójában jó ember volt, elismert ember, csak a betegsége nagyon mélyre taszította.
A sikerért minden esetben ilyen árat kell fizetni? Akkor inkább nem viszem túlzásba a tanulást:-"
Amit üzen nekem a film, az, hogy ki kell tartani az a személy mellett, akit szeretünk, jóban-rosszban. Tudom, hogy elcsépelt, közhely, de ez a film tökéletesen bizonyítja, hogy milyen gyötrelmekkel, áldozathozatallal jár egy párkapcsolat. Kb. a közepe felé, John Nash feleségének azt mondja valaki, hogy milyen szerencsés a férje, hiszen egy ilyen kitartó, odaadó felesége van. A nő válasza csupán annyi, hogy inkább szerencsétlen. Voltak nehéz pillanatok, sőt azt hiszem az egész életük nehéz pillanatokból állt. De kitartottak egymás mellett. A mai rohanó világban ritkán látunk ilyent. Ha gond van, hátat fordítunk a másiknak, elválunk, szakítunk, oldja meg mindenki, ahogyan tudja. Ha tehetném, ide egy számot linkelnék: Te majd kézen fogsz és hazavezetsz-nem mindenben releváns, de a lényege átjön. Én is egy ilyen társra vágyok! Akit ha éjjel kettőkor felhívok, hogy beteg vagyok, az nem azt mondja, hogy miért ébresztettél fel, hanem felhívja az első orvos ismerősét. :)
Másik dolog, ami érdekes számomra, hogy ebben a filmben is egy zseniális ember életét ismerjük meg. Egy olyan ember életét, aki bizonyítani akart, aki a legjobb akart lenni, egy olyan területen, amit nem volt egyszerü meghódítani. Persze sikerrel járt. A végén ő aratta le a babérokat. És nemcsak John Nash élete alakult így, hanem David Helfgotté is, csakhogy témánál maradjunk. Mindezért, szerintem, borsos árat fizetett. A skizofrénia, mint mentális betegség keresztbe vágta az életét, nem tudott úgy örülni a sikereinek, ahogy egy egészséges ember tenné. Vagy épp, hogy tudott örülni a maga módján, de a társadalom által meg volt bélyegezve. De talán csak így érhetett el ilyen sikereket? Kellett mindehhez a betegség? Ha nem lett volna beteg nem is ismerték volna el? Vagy ha nem akart volna nagyot mutatni az ő pályáján nem lett volna "beteg"? Ezek a kérdések végig szaladtak az agyamon, amin lehetne filozofálni, de szerintem már az is elég, hogy megszületettek, legalább kérdés szintjén.
A szomszédom lelkész volt, sokáig nem értettem, hogy miért kellene féljek tőle, miért kerülik őt az emberek. Ilyen nagy szavak keringtek, hogy bolond, őrült, idegbajos. Én 5-6 évesen nem igazán értettem, hogy miről van szó, csak azt hallottam a nagyoktól, hogy belebolondult a sok tanulásba. Rengeteg időnek kellett eltelnie, ahhoz, hogy megértsem: ő is valakinek a kedvére akart tenni, a legjobb akart lenni, de ezt a terhet nem bírta elviselni, így összeroppant és egy olyan szintre került, ami már nem volt emberi, a felesége elvált tőle, gyermekei nem látogatták, az idős édesanyjára támaszkodhatott csak, de azt hiszem, hogy ő is félt tőle, a dührohamaitól. Pedig valójában jó ember volt, elismert ember, csak a betegsége nagyon mélyre taszította.
A sikerért minden esetben ilyen árat kell fizetni? Akkor inkább nem viszem túlzásba a tanulást:-"
2011. május 11., szerda
Diááááááknapok!!!
18. Diáknapok, nekem CSAK a harmadik.
" Kolozsvár, május, őrült, éjszaka, nappal, láz, felráz, magáz, megállsz, felállsz, jótállsz... de jó, helló (kittike), kihív, ivás, társ, sírás, barát, csapat, sírás, Szamos, szerelem, a ló farkánál, , virág, fáradsz, pörgés, alkohol, játék, érték, mérték, nyáron, álom, Egy év múlva.." Kiválogattam azokat a szavakat, amelyek rám is érvényesek voltak...
Szerdai izgalmas utazásom után megérkeztem Kolozsvárra, és fél óra múlva már robogtam és karkötő kivenni. Aztán végül bekeveredtem a nagyfőnökök gyűlésére, majd onnan rohantam tovább próbára:) Ez volt az első éjszakám, amikor aludhattam volna normálisan, de a szervezetem nem engedte, egy kicsi betegség megkínzott, majd reggelre a bölcsességfogam is úgy döntött, hogy előjön:)
A csütörtöki felvonuláson és bemutatón nem ihattam semmit, ugyanis gyógyszert szedtem, amit nagy nehézségek árán tudtam beszerezni, ugyanis kiderült, hogy nem olyan egyszerü otthon gyógyszerhez jutni, csakis orvosi recepttel. Csütörtök estével elkezdődött a "nemalvás" időszaka. A 4 nap alatt 7és fél órát aludtam, ami nem épp sok.
Számomra a legjobb nap a szombati volt:) Táncmaraton. Igaz, úgy indultam, hogy ezt nem élem túl, ugyanis akkor éjjel nem aludtam semmit, mondhatom úgyis, hogy buliból mentem táncmaratonra. Igaz, megittam 3kávét, egy energiaitalt, és nem tudom mennyi vizet. Misike párommal keményen harcoltunk, táncoltunk. Nagy buli volt! :) Talán egyik legnagyobb az idén:)
Gondolom mondanom sem kell, hogy a szombati bulira sokat nem kellett innom, ahhoz, hogy hamar spicces legyek. De innen sem siettem haza, reggel 6 felé még sétáltunk a református teológia felé.
Az idéni diáknapok valahogy más volt, legalábbis számomra. Nem éreztem annyira csapattagnak magam, pedig részt vettem, azt hiszem a tőlem telhető legnagyobb mértékben mindenben, de mégis. És....jó volt:) Jó volt, mert ott voltak a csajok, a pasik, a kacagások, a táncolások, a bulik, a nemalvások, a jövésmenés, az ölelések, a fáradtság, a mérgelődés. Aminek igazán örülök, hogy Kittykével egyre közelebb kerülünk egymáshoz, és hogy olyan emberek barátságát, bizalmát sikerült elnyernem, akikről soha nem gondoltam volna, hogy valaha az életben az ő vállán fogok sírni, vagy éppen egymást ölelve jövünk haza a bükkből.
Mindenképp eredményes volt az idei diáknapok is, nemcsak a helyezés szempontjából, hanem a saját életem szempontjából is. Főleg, hogy a hangom úgy elment, hogy hétfőn nem is tudtam beszélni:D
Találkozunk jövőre:)!
" Kolozsvár, május, őrült, éjszaka, nappal, láz, felráz, magáz, megállsz, felállsz, jótállsz... de jó, helló (kittike), kihív, ivás, társ, sírás, barát, csapat, sírás, Szamos, szerelem, a ló farkánál, , virág, fáradsz, pörgés, alkohol, játék, érték, mérték, nyáron, álom, Egy év múlva.." Kiválogattam azokat a szavakat, amelyek rám is érvényesek voltak...
Szerdai izgalmas utazásom után megérkeztem Kolozsvárra, és fél óra múlva már robogtam és karkötő kivenni. Aztán végül bekeveredtem a nagyfőnökök gyűlésére, majd onnan rohantam tovább próbára:) Ez volt az első éjszakám, amikor aludhattam volna normálisan, de a szervezetem nem engedte, egy kicsi betegség megkínzott, majd reggelre a bölcsességfogam is úgy döntött, hogy előjön:)
A csütörtöki felvonuláson és bemutatón nem ihattam semmit, ugyanis gyógyszert szedtem, amit nagy nehézségek árán tudtam beszerezni, ugyanis kiderült, hogy nem olyan egyszerü otthon gyógyszerhez jutni, csakis orvosi recepttel. Csütörtök estével elkezdődött a "nemalvás" időszaka. A 4 nap alatt 7és fél órát aludtam, ami nem épp sok.
Számomra a legjobb nap a szombati volt:) Táncmaraton. Igaz, úgy indultam, hogy ezt nem élem túl, ugyanis akkor éjjel nem aludtam semmit, mondhatom úgyis, hogy buliból mentem táncmaratonra. Igaz, megittam 3kávét, egy energiaitalt, és nem tudom mennyi vizet. Misike párommal keményen harcoltunk, táncoltunk. Nagy buli volt! :) Talán egyik legnagyobb az idén:)
Gondolom mondanom sem kell, hogy a szombati bulira sokat nem kellett innom, ahhoz, hogy hamar spicces legyek. De innen sem siettem haza, reggel 6 felé még sétáltunk a református teológia felé.
Az idéni diáknapok valahogy más volt, legalábbis számomra. Nem éreztem annyira csapattagnak magam, pedig részt vettem, azt hiszem a tőlem telhető legnagyobb mértékben mindenben, de mégis. És....jó volt:) Jó volt, mert ott voltak a csajok, a pasik, a kacagások, a táncolások, a bulik, a nemalvások, a jövésmenés, az ölelések, a fáradtság, a mérgelődés. Aminek igazán örülök, hogy Kittykével egyre közelebb kerülünk egymáshoz, és hogy olyan emberek barátságát, bizalmát sikerült elnyernem, akikről soha nem gondoltam volna, hogy valaha az életben az ő vállán fogok sírni, vagy éppen egymást ölelve jövünk haza a bükkből.
Mindenképp eredményes volt az idei diáknapok is, nemcsak a helyezés szempontjából, hanem a saját életem szempontjából is. Főleg, hogy a hangom úgy elment, hogy hétfőn nem is tudtam beszélni:D
Találkozunk jövőre:)!
2011. május 9., hétfő
A vonat nem vár...
Szerda reggel 05:50-kor kipattantam az ágyból, vonatra sietvén. Sajnos a vonatot nem értem el, ugyanis a Keleti pályaudvar mérete se a kolozsvári, se a sztgyörgyivel nem azonos. Amíg megtaláltam a jegyest, addig eltelt 5perc, valaki előre engedett, látta, hogy nagyon ideges vagyok...jeggyel a kezemben, hátizsákkal a hátamon rohantam a vonatra, de a vonat nem vár...Így szépen ott maradtam:D
Az információs irodánál felvilágosítottak, hogy van egy vonat 07:23-kor, de a nyugatiból. Átrohantam oda, amennyire lehet rohanásnak nevezni. és ezt a vonatot elértem:D
Csupán Püspökladányig utaztam, ott vártam másfél órát, aztán tovább Biharkeresztesre. OTt kiderült, hogy stoppal vagy taxival tudok elmenni Váradra, ahol még vagy 3 órát kellene várjak a vonatra. A taxi drágának bizonyult, így stoppoltam. Szerencsére egy rendes pasi felvett, és még el is vitt a kolozsvári útra, ahonnan tovább kellett haladnom.
Alig álltam pár perce, mikor valaki megállt, és felvett. Egy baptista lelkész volt, akarom mondani kettő ős egy hívő. Kicsit hosszú volt az út...De az Úr áldása tuti, hogy az életemen lesz:D
Az információs irodánál felvilágosítottak, hogy van egy vonat 07:23-kor, de a nyugatiból. Átrohantam oda, amennyire lehet rohanásnak nevezni. és ezt a vonatot elértem:D
Csupán Püspökladányig utaztam, ott vártam másfél órát, aztán tovább Biharkeresztesre. OTt kiderült, hogy stoppal vagy taxival tudok elmenni Váradra, ahol még vagy 3 órát kellene várjak a vonatra. A taxi drágának bizonyult, így stoppoltam. Szerencsére egy rendes pasi felvett, és még el is vitt a kolozsvári útra, ahonnan tovább kellett haladnom.
Alig álltam pár perce, mikor valaki megállt, és felvett. Egy baptista lelkész volt, akarom mondani kettő ős egy hívő. Kicsit hosszú volt az út...De az Úr áldása tuti, hogy az életemen lesz:D
2011. május 1., vasárnap
Minden jó és rossz....
Már kezdtem örülni, hogy semmi rossz nem történhet velem....
Az elmúlt napokban, azért voltak jó dolgok is, de persze a rosszak sem kerültek. Egy rossz, egy jóóó:) Tegnap voltunk Critical Mass-en, kb. 30ezer bicajos...nagyon de nagyon jó érzés volt Budapest utcáin száguldozni.
De mindezek előtt kedvemet szegte egy ellenőr néni. Mivel le volt járva a diákigazolványom, ami csak 60 napig volt érvényes, és én biztos voltam benne, hogy 90...Így kaptam egy bűntetést. Ha holnap kifizetem, akkor csak 2000rel gazdagítom a BKV-t, de ha nem, akkor 12....:-<
Aztán péntekről és tegnapról készítettem pár nagyon jó fotót, ma mikor fel akartam másolni a gépemre, hát azt mondja, hogy formázzam mielőtt használnám....Isteni! szerencsére Garyvel megoldottuk, hogy a szükséges képek megmeneküljenek...
Próbálok hazajutni Kolozsvárra, legolcsóbban, és hát nem olyan egyszerü....szinte 5ször kellen átszálljak...valahogy nem vicces....
Május elseje, és itt esik az eső, ülhettünk a négy fal közt...annyira nem élveztem.
A holnapi bemutatómhoz, a párom, a lengyel lány, nincs itt. És az a baj, h egyáltalán nem jelentkezett az ő részével...Így valószínüleg holnapról elmarad, és én csak ez miatt jöttem vissza:(:(:(( ááááááááááá
És a jó dolgok:) Van két nagyon jó lakótársam. Talán a legjobbak eddig:) Ma közös családi ebéd volt, és méghozzá milyen jó:D :D :D
Pénteken voltunk egy fergeteges Csík zenekar koncerten, ugye Andi?:D:D:D
És a görkori:) igaz egyszer volt a lábamon, és akkoris egy 5 éves gyerek gyorsabban bicajozott, mint ahogy én mentem:-"
Az elmúlt napokban, azért voltak jó dolgok is, de persze a rosszak sem kerültek. Egy rossz, egy jóóó:) Tegnap voltunk Critical Mass-en, kb. 30ezer bicajos...nagyon de nagyon jó érzés volt Budapest utcáin száguldozni.
De mindezek előtt kedvemet szegte egy ellenőr néni. Mivel le volt járva a diákigazolványom, ami csak 60 napig volt érvényes, és én biztos voltam benne, hogy 90...Így kaptam egy bűntetést. Ha holnap kifizetem, akkor csak 2000rel gazdagítom a BKV-t, de ha nem, akkor 12....:-<
Aztán péntekről és tegnapról készítettem pár nagyon jó fotót, ma mikor fel akartam másolni a gépemre, hát azt mondja, hogy formázzam mielőtt használnám....Isteni! szerencsére Garyvel megoldottuk, hogy a szükséges képek megmeneküljenek...
Próbálok hazajutni Kolozsvárra, legolcsóbban, és hát nem olyan egyszerü....szinte 5ször kellen átszálljak...valahogy nem vicces....
Május elseje, és itt esik az eső, ülhettünk a négy fal közt...annyira nem élveztem.
A holnapi bemutatómhoz, a párom, a lengyel lány, nincs itt. És az a baj, h egyáltalán nem jelentkezett az ő részével...Így valószínüleg holnapról elmarad, és én csak ez miatt jöttem vissza:(:(:(( ááááááááááá
És a jó dolgok:) Van két nagyon jó lakótársam. Talán a legjobbak eddig:) Ma közös családi ebéd volt, és méghozzá milyen jó:D :D :D
Pénteken voltunk egy fergeteges Csík zenekar koncerten, ugye Andi?:D:D:D
És a görkori:) igaz egyszer volt a lábamon, és akkoris egy 5 éves gyerek gyorsabban bicajozott, mint ahogy én mentem:-"
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)