(T)uri-Muri

A túrkálók világa számomra megannyi csodát tartogat. Nem mondom, hogy egy kiismerhetetlen világról beszélek, hiszen már jó néhány éves tapasztalat áll a hátam mögött. Kitartó munka kell hozzá, és olykor bele kell mászni a legnagyobb kupacba is.
6 féle ember típussal találkoztam, aki a következően reagál a túrkálók hallattán:

1. Vannak, azok akik csakis minőségi ruhában járnak. Nekik a minőség abban rejlik, hogy jó magas az ára és a címkén ott vírit valamelyik világmárka.
2. Vannak, azok, akik más ruhájában nem járnának, ők be nem teszik oda a lábukat. De ha ajándékba adsz neki egy kevésbé használt ruhát, amiről nem lehet látni, hogy valójában új vagy sem, gondolkodás nélkül kap utána.
3. Vannak, azok, akik szintén nem járnak más ruhájában, inkább a kínai piacon vásárolnak. Hogy majd kedvükre csillogjanak-villogjanak, megfeleljenek a(z utánzott) divatnak, az első alkalommal a varrás kibomoljon és a legjobb, hogy műanyag darabok lógjanak rajtuk.
4. Vannak, akik azért nem járnak, mert soha nem kapnak semmi jót, és ha igen, akkor nem megfelelő a méret.
5. Vannak akik azért nem járnak, mert nem az aktuális divatnak megfelelő ruhák vannak ott. Végülis elég nehéz elképzelni azon a helyen egy plasztik lányt.
6.  És vannak a megrögzött túrkálókórosak, akik hetente, akár naponta elmennek keresni-kutatni. Már annyira otthon vannak ebben a témában, hogy azt is tudják, hogy mikor van árucsere, leárazás. Ők azok, akik cseppet elcsípnek az általam említett első kategóriából, kezükbe akad egy jónevű ruharadab-és most jön az eltérés-, olcsón, hozzájutnak egy minőségi ruhadarabhoz, (<-eltérés a harmadik kategóriától).

Ez nem születés kérdése, ehhez rengeteg türelem és idő kell. De ha egyszer ráhangolódik az ember, akkor nincs menekvés:)

Utazás..

Úgy látszik, ahhoz, h történjen valami velem, útra kell indulnom. Egy perce nem voltam a buszon, máris le volt bőgve a fejem, hogy oda ne üljek, mert az X-nek a helye. Persze ezt finoman is meg lehetett volna mondani. Különben sem szándékoztam odaülni, láttam a táskát, de mivel tömegnyomor volt, mindenki a Bilanál akart leszállni és már útra kész volt, és fél részeg, így nem volt olyan könnyű érvényesülni. Szerencsésen elértünk a következő megállóhoz, ahol érdekes élményben volt részem. Volt egy lány, aki puszikat osztogatott, majd egy valakinek egy szájra puszit. És a végén megjegyezte: majd vegyél fel messzre. Én azt hittem, hogy ez az est csúcspontja, de nem, még nem ért véget. Amint elindultunk a sofőr bácsi ölében kötött ki, és majd ő csókolgatta. Nem ítélek el senkit, szabad világban élünk, de számomra ez kicsit sokkoló volt. Ez lenne az open relationship? Vagy ez milyen kategóriába tartozik? Számomra mindenképp elrettentő volt, hogy vannak ilyenek is. Vajon Pesten is várta egy harmadik? Vagy csak én ítélem meg rosszul a helyzetet?

Van két kategória a lányoknál, akiket nem értek meg:

1. Táncoslányok-nem tudom, hogy mi lehet a fejükben? (tuuudom, tudom, semmi) Jó egy szál semmiben riszálni magadat? Nincsenek szüleid, akik elől szégyelnéd ezt?
2. azok a lányok, akik tél derekán egy köldökmutogatós blúzban, nyakig huzatott cickókkal, hosszú hajjal, amit fél percenként dobnak jobbra balra, miért mondják, hogy „jujj”, amikor a sofőr a váltókar helyett a lábát fogják meg. Hiszen a fent említett öltözék normális, hogy ezt csalja ki az emberből, a férfiból. 

Idegesített maga a jelenség. DE vajon miért? Bennem is ez van, csak szemérmetes vagyok kibontakozni? Vagy csak szeretem mindenkiben megtalálni a hibát? Én vagyok egyedül a repülő?